🪨 Őskor – az első mézgyűjtők (kb. i. e. 8000)
A legkorábbi bizonyítékok szerint az emberek már az újkőkor előtt is gyűjtöttek mézet.
Spanyolországban, a valenciai Cuevas de la Araña barlangrajzai (🔗) egy mézgyűjtő embert ábrázolnak, aki létrán mászik egy vadméh-fészekhez.
Ókori Egyiptom – méz mint „isteni ajándék”
Az ókori Egyiptomban a méz különleges státuszt kapott: édesítőszerként használták, balzsamozásnál és gyógyításnál is alkalmazták, ugyanakkor adóként és fizetőeszközként is szolgált. A sírokban talált több ezer éves méz is bizonyítja, hogy megfelelő körülmények között rendkívül tartós.
Görög és római kor – a „istenek eledele”
Az ókori görögök a mézet az istenek ajándékának tartották (🔗). A mitológiában is megjelenik (pl. az istenek nektárja és ambróziája). A rómaiak már tudatos méhészetet is folytattak, a mézet édesítésre, borok és ételek készítésére, ill. gyógyászati célokra használták.
Középkor – a cukor előtti „aranyédesítő”
A középkorban Európában a cukor ritka és drága volt, ezért a méz lett a fő édesítőszer. Ekkor különösen fontos szerepet kapott a kolostorokban (méhészet és gyógyítás), a mézsör készítésében, ill. édességek és sütemények alapanyagaként használták.
Magyarország – az akácméz hazája
- Honfoglalás és Árpád-kor: A méhészkedés a mindennapi élet része volt, különösen a kolostorok és templomok környékén, ahol a viasz iránti igény a keresztény hit terjedésével megnőtt.
- Középkor: A méhészet a 15. századra érte el egyik csúcspontját, Mátyás király korában a méz- és viaszfogyasztás jelentős volt. Ebben az időszakban az erdőségekben, odvas fákban tartott méhek gondozása a “erdőméhészet” volt jellemző.
- Hanyatlás és újjászületés: A XVI. századtól a méhészkedés lassan hanyatlásnak indult, de Mária Terézia felismerte a méhészet támogatásának szükségességét.
- Modernizáció: A 20. században a méhészet jelentős jövedelmi forrássá vált, a méz, a méhser és a viasz fontos árucikkek lettek. A magyar méhészet ma is virágzik, 1994 óta április 30-án ünnepeljük a Méhek Napját.
A fehér akác (Robinia pseudoacacia) Észak-Amerikából került Európába a 18–19. században. Magyarországon különösen jól meghonosodott. Ma az Alföld és homokos területek meghatározó fája. Kiemelkedő magyar termék, mert az akác virágzása rövid, de intenzív, a magyar akácos területek nagy kiterjedésűek, az itteni klíma ideális tiszta, világos méz előállítására. A 19–20. századtól kezdve Magyarország az egyik legfontosabb akácméz-termelő ország lett Európában, majd később a világpiacon is jelentős exportőrré vált.
A méhészet ősi mesterségéről további részleteket olvashatsz a Magyar Nemzeti Levéltár Méhek körülöttünk – a történelem során c. cikkében.